Újabb emlékidézés: 2003. február végén indult a KDF és a Lakitelek Népfőiskola első közös közéleti kollégiuma

2003. február 28. - március 2. között került sor a Mindszenty József Politikai Kollégium első hétvégi képzési alkalmára a Lakitelek Népfőiskolán. Az elsősorban 18-35 év közötti, a közélet iránt érdeklődő katolikus fiatalok számára meghirdetett, kétéves kurzust Lezsák Sándor, a Népfőiskola kuratóriumi elnöke, Csallóközi Zoltán hittanár, a KDF alelnöke és Szécsi Árpád politológus, az egyesület titkára szervezték és vezették. A 60 fővel indult MJPK-t 2003 őszén protestáns "tükörkollégium" követte, amelynek Bethlen Gábor erdélyi fejedelem lett a névadója. A Mindszenty Kollégium első hétvégéjéről hírt adott a Bács-Kiskun megyei napilap, a Petőfi Népe is.

A Petőfi Népe korabeli cikke:

Keresztény politikusokat nevelnek
A Mindszenty József-kollégium első hétvégi kurzusa
Lakitelek

Jókora túljelentkezés jellemezte a Mindszenty József Politikai Kollégium első kurzusát, melyet az elmúlt hétvégén tartottak a Lakitelek Népfőiskolán.

A fiatalok érdeklődéssel hallgatták az előadásokat.

– A kurzus elsődleges célja a polgári összefogás kereszténydemokrata gondolkodású, fiatal értelmiségi bázisának kialakítása, illetve megerősítése – tájékoztatta lapunkat a házigazda Lezsák Sándor országgyűlési képviselő. Az MDF-es honatya elmondta: olyan fiatal politikusnemzedéket szeretnének kinevelni, amely alapos elméleti és gyakorlati tudással van felvértezve. A jelentkezők elsősorban a plébániák, ifjúsági közösségek, egyetemi lelkészek, lelkiségi mozgalmak környezetében lévő, 21-35 év közötti katolikus fiatalok közül kerültek ki. Az ötven résztvevő egy része Magyarország különböző tájairól érkezett, de szépszámban jöttek a határon túlról is.

Kérdésünkre Lezsák Sándor elmondta: a most kezdődő kurzus két évig tart. A fiatalok havi rendszerességgel találkoznak majd egymással, júliusban pedig egyhetes nyári táborban, illetve egy brüsszeli gyakorlaton vesznek részt. Ez utóbbi költségeit részben a Lakitelek Népfőiskola, részben a kollégiumot támogató cégek, vállalatok biztosítják. Olyan vállalkozások, amelyeknek érdekük, hogy az ország értékrendjében a keresztény szellemiség is helyet kapjon. A honatya hozzátette: ősszel a református fiatalok számára indítanak hasonló kollégiumot.

Az elmúlt hétvégi előadások során a fiatalok többek között tájékoztatást kaptak a politika alapfogalmairól, az EU-integráció történetéről, a katolikus társadalmi tanításról, a kereszténydemokrácia történetéről és nemzeti kulturális örökségünkről. A gyakorlati tanulás alkalmával kommunikációs tréninget, önismeretet, konfliktuskezelést, ülésvezetést, programszervezést is elsajátíthattak.

Munkatársunktól