Konferenciák

Házasság hete konferencia

Hit, munka, házasság címmel

ökumenikus alkalomra került sor a Házasság Hetében, február 9-én, kedden 17 órától a Református Kollégium dísztermében. (Kecskemét, Szabadság tér 7.)

Hagyományt teremtettünk 2015-ös sikeres rendezvényünkkel Kecskeméten: az idén már a Házasság Hete programsorozat visszatérő elemeként jelent meg ökumenikus családestünk a hirdetésekben, a helyi médiában és a város minden templomában, imaházában kihelyezett plakátjainkon.

A találkozónak idén a Református Újkollégium díszterme adott otthont, ahol február 9-én, kedden 17 órakor gyűlt össze közel száz érdeklődő Kecskemét keresztény felekezeteiből. A zenés-imádságos-igehirdetéses áhítatot követően Dr. Komlósi Piroska, a Károli Gáspár Református Egyetem docense tartotta meg előadását, majd a jelenlévők kiscsoportokban beszélgettek tapasztalataikról, egyebek mellett a munkamegosztásról a családon belül.

"A megújulás reménye" című tanácskozás anyagai

Nemzetközi sajtótájékoztató a Centrál Kávéházban

A szeptember végi konferencia másnapján már elérhető volt a YouTube videomegosztón a kerekasztal-beszélgetés felvétele, majd folyamatosan kerültek fel további anyagok (hangfelvétel, képgaléria) a rendezvény honlapjának médiatárába. Itt a kdf.hu oldalon is közzé tesszük a tanácskozás képes összefoglalóját, nyomtatható változatban is.

Nemzetközi konferencia társszervezője a KDF!

2015. szeptember 25-26-án kétnapos ökumenikus közéleti tanácskozást szervez "A megújulás reménye a keresztény társadalmi jelenlétben" címmel a Keresztény Demokrata Fórum, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Barankovics István Alapítvány, az Európai Keresztény Politikai Mozgalom támogatásával. A pénteki Ifjúsági Napra a rendezők a 40 év alatti hívő fiatal értelmiséget hívják a Sapientia Szerzetesi Főiskolára, a szombati Plenáris Tanácskozásra minden korosztályt szeretettel várnak a reformátusok Ráday utcai székházába. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részletes program, jelentkezés a konferencia honlapján.

Első kecskeméti házasságkonferenciánk: videókkal, hangfelvételekkel, képgalériával

Minden a helyére került a KDF februári, kecskeméti házasságkonferenciájával kapcsolatban. A találkozó résztvevői és az önkéntes segítők között kisorsolt főnyereményt, a Balanyi Károly Ferenczy-díjas grafikus és zománcművész által felajánlott, Fénylő horizont c. alkotását az egyesület képviseletében Szécsi Árpád adta át a nyereményjáték során szerencsésnek bizonyult Tarjányi-családnak, míg Ivanics István kuratóriumi elnöktől a kecskeméti Keresztény Közéletért Alapítvány könyvcsomagját vehette át a családfő.

A rendezvény szerkesztett hangfelvétele meghallgatható a lejátszógombok segítségével (1-2. rész).

Hit, család, küldetés – Ökumenikus KDF-konferencia a Házasság Hetében

Hit, család, küldetés – a keresztény házasságban élő ember életterületeinek e három vetületéről és ezek összehangolásáról tartottak ökumenikus konferenciát február 13-án, Kecskeméten a Szentcsalád Templom és Közösségi Házban. A zenés áhítatot követően négy különböző foglalkozású, eltérő életutat bejárt és különböző felekezethez tartozó házaspár mondta el ezzel kapcsolatos tapasztalatait a több mint száz fős közönségnek. A tanácskozás szöveges összefoglalóján túl a közeljövőben felkerül a honlapra a konferencia képgalériája, és a szervezők a teljes hanganyag, valamint a pódiumbeszélgetések videofelvételeinek megosztását is tervezik.

A "Köz-szolgálat – és ami mögötte van: hit, család, küldetés" konferenciánk anyagai

Nagy érdeklődés mellett tartotta meg őszi országos konferenciáját a Keresztény Demokrata Fórum egyesület a budapesti Párbeszéd Házában, 2014. november 8-án „Köz-szolgálat – és ami mögötte van: hit, család, küldetés” címmel.

A KDF tanácskozásán öt felkért tanúságtevő, hitét gyakorló közéleti személyiség osztotta meg gondolatait hivatásáról, a közszolgálatát inspiráló lelkiségről, család és közélet összeegyeztetéséről, valamint élettörténetéről, helyszíni, „élő interjúk” formájában, felkészült hívő riporterek közreműködésével.